Kanizsa Turizmusáért Egyesület
MENÜ
 
Autós Kalandtúra
 
Galéria 2010

 Galéria

2010

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÍREK
HÍREK : II."Gurulj velünk!" nap

II."Gurulj velünk!" nap

  2011.04.19. 11:27

A Kanizsa Turizmusáért Egyesület április 9-én második alkalommal szervezte meg autós családi napját a Kanizsa Centrum parkolójában. Rendezvényünk célja az volt, hogy ismét a környék turisztikai értékeinek megismerésére buzdítsuk városunk lakóit és továbbvigyük a tavaly felélesztett hagyományokat.


Polgármester úr megnyitója után kezdődött a nap egyik fő attrakciója a II. Kanizsai Autós Kalandtúra. A túra 28 csapata egy kb. 100 km-es távot tett meg itiner segítségével Nagykanizsa körül, közben az egyes állomásokon különböző ügyességi és logikai feladatokat kellett megoldaniuk. A verseny a Kanizsa Centrum parkolójában egy rutinpálya teljesítésével indult, minden versenyző sikeresen teljesítette még a szlalomban hátra tolatást is. Fűzvölgyön KRESZ teszt és ügyességi pálya, Bázakerettyén hely-és olajipar történeti kérdések, Tótszerdahelyen kapura rúgás és horgászat, míg Kiskanizsán kapualjba behajtás és vizespohárral szlalomozás várt a vállalkozó kedvű csapatokra. Az útvonal teljesítése mellett idén is összeállítottunk egy tesztsort, melyre a válaszokat menet közben gyűjthették össze a versenyzők, ezzel is az volt a célunk, hogy még jobban megismerjék a térséget a túrázók.

A helyszínen is számos érdekes program várta a rendezvényre látogatókat. Iskolás csapatok egy három számból álló versenyen mérhették össze ügyességük értékes nyereményekért. Az elektromos autós KRESZ-pályát, biciklis KRESZ-pályát, és KRESZ-tesztet kitöltő gyerekek közül végül a palini iskola Csipet-csapat nevű egysége bizonyult a legügyesebbnek, de a többi csapat is nagyon jól teljesített és mindössze apró különbségek döntöttek a végén.

A tavaly felélesztett hagyományt, az autó kiállítást, idén is folytattuk. A parkolóban hat autókereskedő, több mint 30 autóját ismerhették meg az érdeklődők, köztük a legújabb modelleket is. A kereskedők nemcsak a parkolóban mutatták be kínálatukat, hanem a kalandtúra során is rajthoz álltak, ezzel is népszerűsítve kínálatukat.

Az egész napos programot Nádasdi Mónika koncertje és a Moccanj Fitness Stúdió produkciója zárta.

Úgy gondoljuk, hogy jól sikerült a rendezvény, ismét megmozgattuk a várost és bízunk benne, hogy sikerült kellemes kikapcsolódást biztosítani a helyszínre látogatóknak és a kalandtúra résztvevőinek is. Gurulj velünk jövőre is!

Végeredmények

Kalandtúra:

1. Forgószél
2. Média Mobil
3. Vedd a hazait! Vezess Suzukit!

Legjobb női sofőr különdíja: Forgószél csapat

Iskolák versenye:

1. Palini Iskola- Csipet-csapat

2. BLG- Gézengúzok

3. Kőrösi- Ibolya néni csapata

4. Kőrösi- Sárkányok csapata

Még nincs hozzászólás.
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2010-04-02
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.