Kanizsa Turizmusáért Egyesület
MENÜ
 
Autós Kalandtúra
 
Galéria 2010

 Galéria

2010

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÍREK
HÍREK : Élménybeszámoló a sárkányhajó táborról

Élménybeszámoló a sárkányhajó táborról

  2010.08.11. 09:53

 

Augusztus 2-8. között Fadd-Domboriban edzőtáborozott a vb-re készülő magyar sárkányhajó válogatott. A tábor nyitott vált, bárki megtekinthette az edzéseket, sőt részese is lehetett a felkészülésnek.

Nagykanizsáról a szegedi VB-re készülő B&E 9 fős csapattal vett részt a táborban, itt olvashatjátok az ő beszámolójukat.

 


A múlt héten Fadd-Domboriban megrendezett sárkányhajós edzőtábor újra bebizonyította számunkra, hogy ez a sportág mennyire össze tudja hozni az embereket, hogyan lesz az egyénekből igazi csapat. Itt még egy ugyanazon célért küzdöttünk, bár a szegedi versenyen már ellenfelek leszünk. Amikor a hajóban ültünk, nem számított más, mint az evezés, hogy figyeljünk a másikra és a küzdelem a végsőkig. Ránk is igaz volt a mondás: „Egy hajóban evezünk” hiszen, ha valaki kiesett a ritmusból, máris megbomlott a csapat egysége. Nagyon jó volt látni, hogy a más városokból érkezett csapatokat is ennyire magával ragadta a sárkányhajózás élménye, éppúgy, mint minket, nagykanizsaiakat. A tábornak a szakmai tapasztalatok mellett, az itt megismert emberekkel kötött barátságokat is köszönhetjük. Szegeden már ismerősként tudunk egymásnak szurkolni vagy  örülni egymás győzelmének.

A hétvége hangulatát megkoronázta a szombat esti tábortűz, ahol fergeteges hangulat uralkodott…

Szeretnénk, ha jövőre is sikerülne eljutnunk a táborba, hogy újra átélhessük ezen nagyszerű sport nyújtotta felejthetetlen élményeket és hangulatot. Rengeteg technikai tanácsot kaptunk, ami segíti a B&E csapatának a felkészülését a szegedi világbajnokságra. Nagyon jó volt, hogy naponta 2X2 órát tudtunk edzeni és olyan emberek segítettek minket a felkészülésben, mint a sokszoros világbajnok kenus, Csabai Edvin.

 

Peterka Henrietta

B&E

 

Még nincs hozzászólás.
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2010-04-02
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.