Kanizsa Turizmusáért Egyesület
MENÜ
 
Autós Kalandtúra
 
Galéria 2010

 Galéria

2010

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÍREK
HÍREK : Gurulj velünk harmadszor!

Gurulj velünk harmadszor!

  2012.03.07. 08:49

A Kanizsa Turizmusáért Egyesület március 31-én a Kanizsa Centrumnál rendezi meg idei harmadik programját, a technikai sportokhoz kapcsolódó autós kalandtúrát és közlekedésbiztonsági napot.


A korábbi nagy sikerű program elemeket megtartva, ugyanakkor számos újdonsággal kiegészítve most is önfeledt szórakozást ígérhetünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Lesz sok más mellett három feladatból álló verseny iskolás csapatoknak (kreszteszt, kerékpáros kreszpálya és kalandtúra gyerekeknek), autó kiállítás, íjászkodás, modell autó bemutató, valamint megismerkedhetnek az érdeklődők a tűzoltó-, rendőr- és kukásautó működésével. A színpadon koncertek, tánc-és sportbemutatók, valamint Jónás Tamás bűvész szórakoztatják a látogatókat. 

A nagy sikerű, a város környékét, turisztikai értékeit bemutató kalandtúra idén is egyik fő attrakciója lesz a napnak. A túra lényege, hogy a csapatok itiner alapján bejárják a környéket (kb. 100 km), megismerkednek a térség nevezetességeivel miközben az előre kijelölt helyszíneken ügyességi, logikai feladatokat oldanak meg. A versenyre szánt szintidő kb. 4 óra. Nevezni március 30-án, 16 óráig lehet minden érvényes műszaki vizsgával rendelkező járművel – a nevezési díj gépjárművenként 4000 forint, veterán autók ingyen indulhatnak. Támogatónk segítségével idén is kedvezményes tankolási bónt biztosítunk az induló csapatokat! A rajt a technikai eligazítást követően 9 órakor kezdődik, a versenyzőket folyamatosan indítjuk.

Találkozzunk március 31-én a Kanizsa Centrumban!

Folyamatosan frissülő információk itt a honlapunkon vagy a Facebookon, Egyesületünk oldalán!

Még nincs hozzászólás.
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2010-04-02
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-