Kanizsa Turizmusáért Egyesület
MENÜ
 
Autós Kalandtúra
 
Galéria 2010

 Galéria

2010

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÍREK
HÍREK : Már csak 10 nap a rajtig!!!

Már csak 10 nap a rajtig!!!

  2011.06.07. 13:38

Már csak 10 nap és elrajtol a III. Kanizsai Sárkányhajó Bajnokság és Roadshow a Csónakázó-tónál.


Folyamatosan érkeznek a nevezések a Tourinform Csengery úti irodájába, aki kedvet kapott, hogy 20 fős csapatával (legalább 8 női versenyző) elinduljon a versenyen, június 16. (csütörtök) 16 óráig jelentkezhet. Lehetőség van iskolai csapatok, baráti társaságok, cégek, települések, fegyveres erők csapatainak nevezésére, valamint amatőr csapatokat is várunk a roadshow keretein belül. A korábbi évek gyakorlatát követve, idén is lehetőségük lesz a jelentkezőknek, hogy kipróbálják a sárkányhajózást, jövő hét elejétől már Kanizsán lesznek a hajók, szintén a Tourinform Irodában lehet erre időpontot egyeztetni.

A verseny lebonyolítása várhatóan a következő módon alakul:

Péntek- iskolai csapatok versenye

Szombat - selejtezők

Vasárnap - elődöntők, döntők

 

A társrendező Kanizsa Turizmusáért Egyesület az idei verseny mellé is számos kísérő programmal készül kicsiknek és nagyoknak egyaránt, így akik csak nézőként látogatnak ki a tópartra, nekik is garantált lesz a jó hangulat.

Számos sportbemutató/sportolási lehetőség várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat: lesz íjászat, paint ball, mászófal, lovaglás, ugrálóvár, autós akadálypálya.

A színpadon is változatos programok váltják egymást a rendezvény ideje alatt: táncbemutatók, sport divatbemutató, koncertek szórakoztatják a közönséget. Fellép többek között a Kanizsa Big Band, a Szikla, az ORFF, az Igricek, valamint az Old Mix Kartell zenekar is, szombat este pedig egy látványos vízikarnevál zárja a napot.

A legkisebbekre is gondoltunk a programok összeállításakor, őket bábszínház, ugrálóvár, játszóház és kézműves foglalkozások várják.

Vendéglátósok sora gondoskodik arról, hogy a szórakozás mellett senki ne maradjon éhesen és szomjasan. Természetesen idén is biztosítunk lehetőséget a csapatoknak a bográcsozásra, ezt a jelentkezési lapon kell jelezni felénk.

 

Az idei év újdonságaként kisvonat fog közlekedni a Kanizsa Centrum és a Csónakázó-tó között. Ezt díj ellenében bárki igénybe veheti, kérjük, hogy minél többen tegyék meg a parkolási gondok elkerülése miatt. Ennek részleteiről és a rendezvénnyel kapcsolatos minden további információ olvasható a //kanizsasarkany.gportal.hu oldalon.

 

Sárkányra fel Nagykanizsa!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2010-04-02
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.